2015. október 15., csütörtök

Kepes Ágnes: Sün Peti és barátai

Az erdei óvodásokkal mindig történik valami érdekes – Gida Gedeon rosszalkodik, új sünilány érkezik a csoportba, az óvó néni beteg lesz, a kis állatok izgalmas nyaraláson vesznek részt. Kepes Ágnes meséi a négy-hat éves korosztály életének történéseit, örömeit és bánatait ültetik az erdei állatok világába. A rövid, kedves meséket Oszter Alexandra bájos illusztrációi teszik teljessé.
L. A. Levinova, G. V.Szapgir: Pipacska és kockapaci kalandjai
(Vidám matematika 1.)

„Hol volt, hol nem, volt egyszer egy kicsi ház, lakott abban egy apró emberke. Pipacskának hívták, mert az arcocskája mindig piros volt. Zöld süveget viselt. A mi emberkénk, Pipacska, Nagy Varázsló szeretett volna lenni. Csillagokkal díszített ezüst süvegre vágyott. De hogyan lehet valakiből varázsló? Ezt bizony Pipacska már nem tudta, és nem is volt senki, akitől megkérdezhette volna. Ezért aztán elhatározta, hogy pajtásokat keres magának. Hiszen a jó pajtás mindig segít, ha kell.” A nagy keresés közben rálelt a színes építőkockákra, s ahogy „egyik kockát a másikra rakta, a kockák egyszer csak felugrottak. Lett belőlük valami, se nem csikó, se csacsi – Kockapaci.” Így kezdődik a két barát története, akik a mese folyamán csuda kalandokba keverednek, s még csudább teremtményeket ismernek meg: felhőelefántokat és felhőzsiráfokat, Nyuszi Gyuszit és Elefánt Elemért, vagy éppen a Zöldszakállú Manót, s közben persze megküzdenek a gonosz Pókhas Pállal. Az egyes fejezetek rövidek, frappánsak, a kísérő kérdések már a 3-4 éveseket is elgondolkodtatják, az esti közös meseolvasás pedig lebilincselő fejlesztőjátékká válik.
Holly Webb: Max elcsatangol

Molly odáig van a boldogságtól, amikor megkapja Maxot, a gyönyörű, óangol juhászkutya kölyköt. Amíg a kislány iskolában van, Max kétségbeesetten vágyakozik utána, alig várja, hogy Molly hazaérjen, és végre játszhassanak. Egyik nap azután a kiskutya észrevesz egy nyitott ablakot, és kis gazdája keresésére indul. A világ azonban igencsak félelmetes hely egy kiskutya számára, főleg, ha teljesen egyedül rója az utcákat. Max hamarosan el is téved, és komoly bajba keveredik. Vajon viszontlátja-e még valaha Mollyt?
Holly Webb: Cirmos barátra vágyik

Rosie szívesen látogatja a kóbor macskákat, akik a nagymamája házához közeli tanyán éldegélnek. Kedvence egy picike kiscica, akinek a Cirmos nevet adja gyönyörű, vörös cirmos bundácskája miatt. Cirmos kezdetben még nagyon félénk, ám lassan rájön, hogy megbízhat a kislányban. Amikor azonban a tanyát eladják egy ingatlanfejlesztő cégnek, és a munkások nekilátnak az építkezésnek, a kiscica halálra rémül – az összes többi macska egyszerre továbbáll, és Cirmos teljesen magára marad. A világ egyik pillanatról a másikra fenyegető és félelmetes hellyé változik .
Geronimo Stilton: Majd adok én neked karatét!

Egy reggel váratlanul beállított hozzám Muszkoli, hogy békés, nyugodt otthonomból elrángasson Pocokfalvára. Eddig még nem is lenne olyan izgalmas…"Miféle kaland ez?" – kérdezhetnétek. A probléma csak az, hogy ott aztán részt kellett vennem a Karate Világbajnokságon! Csupán egyetlen hetem volt, hogy megtanuljam ennek a sportnak minden csínját-bínját, és vérbeli feketeövessé váljak…
Geronimo Stilton: Játékok könyve

Lippa néni születésnapjára óriási kirándulást szerveztünk. Az egész Stilton család eljött. Micsoda remek mulatság volt! Tudjátok mit játszottunk? Ebben a könyvben rengeteg pompás játékot találtok. Vannak benne olyanok, amiket kint, és olyanok is, amiket bent játszhattok. Egyedül vagy társaságban, igazán extraegeres játékgyűjtemény… szavamra mondom! Vagy ne legyen a nevem Geronimo Stilton.
Geronimo Stilton: Az eltűnt tó nyomában
(Mulatságos története)

Egy kellemes tavaszi napon Patty Spring meghívott engem egy nagyon különleges indián kézműves bolt megnyitójára. Mennyi mindent tanultam ott… Ám az igazi izgalom akkor kezdődött, amikor odahaza megpróbáltam felakasztani a Pattytől kapott álomfogót. Megcsúsztam, elestem, elájultam, és mély álomba szenderültem… valahogy így kezdődött az én nagy indiánkalandom!
Geronimo Stilton: Az óriáscsontvázak völgye
(Mulatságos történetek)

Egy izzasztóan meleg nyári napon épp a legújabb könyvem témáján gondolkodtam az irodámban, amikor váratlanul betoppant Trappola unokatestvérem. A mancsában régi térképet szorongatott, amely még az ük-ük-ükbácsikánké, Colorado Stiltoné volt. A térkép egy titokzatos kincset jelölt! Rögtön útra is keltünk Mongóliába!

2015. október 6., kedd



Donatella Bergamino: Fedezd fel a számok világát!

Az ELSŐ SZAVAK sorozat minden témája (ábécé – mesterségek – sport – állatok – ünnepek, hónapok és évszakok – közlekedési eszközök – ház – formák és színek – számok – ellentétek) a legkisebbeket segíti az első szavak kiejtésében, gondolkodásra és beszédre készteti őket, miközben jól szórakoznak.
Móra Ferenc: A hatrongyosi kakasok


Móra Ferenc nagy szeretettel és értő figyelemmel fordult az állatokhoz, négylábú, szárnyas vagy zümmögő barátainkhoz, és hol bűbájos mesét, hol tanulságos ismereteket mondott el róluk. A hatrongyosi kakasok, a nagyhatalmú Sündisznócska, a gavallér zsiráfok, Harkály mester és a csókai csóka régi kedves ismerősei a magyar gyermekeknek. Talán azért, mert már szüleik, sőt nagyszüleik is az ő közvetítésükkel ismerkedtek meg Móra Ferenc világával.
Roberto Pavanello: Béta Trió - A titokzatos macskatolvaj

Ha igaz a mondás, hogy egységben az erő, akkor a nővéreimre és rám ez többszörösen igaz, mert hárman lennénk. Mi vagyunk a Béta trió. 
Segítetek nekünk megoldani a következő rejtélyt?
A titokzatos macskatolvaj 
Ti is szeretitek a ruhákat? A nővérem, Bessy egyenesen bolondul értük! Képzelhetitek, hogy odavolt, amikor megtudta, hogy a kedvenc divattervezője a városba érkezett! Azt persze nem is sejtette, hogy segíteni fog neki megkeresni a titokzatos körülmények között eltűnt macskáját…

2015. október 5., hétfő

Zelk Zoltán: Egy kutya emlékei
(Már tudok olvasni)


Kutya vagyok. Hároméves fekete tacskó. De nem olyan, mint a többiek, akiknek sárga mellényük és ugyanolyan színű papucsuk van: én koromfekete vagyok. A körmömtől a fejem búbjáig koromfekete. Most elmondom, mi volt a legszebb, a legérdekesebb az életem eddigi három esztendejében.
Mechler Anna: Tóbiás, a kukásautó

A Kerék mesék legújabb részének hőse Tóbiás, a kukásautó, aki szemetet szállít hétről-hétre és egy sor izgalmas kalandot is átél: kincset talál, lomtalanít az Operaháznál, és még a budai Várba is ellátogat egy éjjel. Lehet, hogy Bartolót, a markolót és Pedrót, a tűzoltóautót is viszontlátjuk? Vajon milyen lehet egy karácsony a munkagépeknél? A könyvből ez is kiderül!
A tizenkét izgalmas mesét Mechler Anna írta és Hajba László részletgazdag rajzai keltik életre. A történetek nem csak szórakoztatnak, hanem rengeteg hasznos dolgot is megtanítanak a kukásautók munkájával kapcsolatban.
Tea Stilton: Párviadal a jégen

Bálna-szigeten beköszöntött a tél. A Cinnfordi Egyetem és Szakiskola diákjai kihasználják a remek alkalmat, és vidáman korcsolyáznak a közeli tó jegén. Nem ők azonban az egyetlenek, akik élnek a kínálkozó lehetőséggel, váratlanul csatlakozik hozzájuk Zizi Rittberger, a világhírű műkorcsolya bajnok is!
Geronimo Stilton: Támadás a Blurg bolygóról

A végtelen űrben sajtszelet alakú űrhajó száguld fénysebességgel a bolygók és a galaxisok között. A neve Egérperix űrsikló – az űregerek űrhajója. Legénysége, a rettenthetetlen rágcsálók csapata ismeretlen bolygók és furcsa, de nagyon vicces földönkívüliek után kutat a világűrben. Rágcsáló becsületszavamra mondom, galaktikus kacagásokban lesz részetek! Támadás a Blurg bolygóról Az Egérperix űrsikló vészhelyzetbe kerül: elfogyott az üzemanyag-tartalék! Szerencsére egy csapat titokzatos rózsaszín földönkívüli felajánlja, hogy szívesen segít. De sajnos semmi nem az, aminek látszik…
Berg Judit: Tökmagok a korallzátonyon

A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar „olvasni tanulok”-sorozat harmadik darabját tartja kézben az olvasó. A Pagony legkiválóbb szerzőit kéri fel a sorozatban való részvételre: minden szerző négy könyvet ír, négy külön­böző nehézségi szinten. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók. A sorozatot Berg Judit könyveivel indítjuk, ahol négy tökmag, Benő, Minka, Rézi és Palkó kalandjait követhetjük nyomon – négy olvasási szinten keresztül. Ebben a kötetben barátaink a tenger mélyén régészkednek, korallzátonyokat csodálnak, és mellesleg az is kiderül, hogy a sünök és a tengeri sünök rokonok-e! 
3. szint ● oldalanként 10-15 mondat ● bővített és összetett mondatok is ● nehezebb, hosszabb szavak is ● bonyolultabb történetszövés